
XTR. Ez a három betű jelenti évtizedek óta az ipari standardot. Lehet, hogy nem mindig a legfrissebb technológiákat vonultatja fel, de az biztos, hogy aktuális megjelenésekor új mércét állít az alkatrészgyártóknak.
Hibátlan kidolgozása, páratlan működése, percizitása emelik ki mindig és mindig a tömegből.
Van néhány dolog, amit minden montis jól ismer: sár a cipőben, fadarab a lánctányérban, és a nevet: XTR.
Ez az a szett, amiért évtizedek óta titkon sóhajtanak a bringa bolti eladók is, amikor zárás után megsimogatják a kiállított darabokat.
Most pedig itt a vadonatúj Shimano XTR M9200, és bizony nem szerénykedik: gyorsabb, erősebb, könnyebb és okosabb – mint egy kerékpáros Marvel-hős, aki a nyeregben menti meg a világot.
Shimano XTR M9200 – Az új hegyi király, aki nem is titkolja, hogy trónon ül
Az elektromos rendszereket mindig kicsit kétkedve fogadja a közönség, minek ez, kinek ez, mé nem jó a bowden, stb... Pedig aki kipróbálta, ritkán vágyik vissza a mechanikusra, pláne, ha azt ebben a minőségben, gyorsaságban és pontosságban prezentálja egy gyártó.
Régóta „tartozott” már a Shimano a teljesen wireless rendszerrel, hiszen a Sram már jó régóta így működik. De a Shimano sohasem sieti el az új technológiák bevezetését. Hagyja, hogy a többiek bukdácsoljanak, kijöjjenek a hibák, hogy aztán ők, egy a tökéleteshez közeli rendszerrel álljanak elő. Hogy sikerült-e, azt majd az idő eldönti, de az biztos, hogy nagyon jónak ígérkezik.
Mi most megvizsgáljuk, mit is tud ez a prémium cucc a hajtóműtől a fékkarokig – és közben nem spórolunk a biciklis poénokkal sem. Mert bringázni öröm – olvasni róla is az kell legyen!

Hajtómű – Az erő központja
A Shimano szerint az új M9200 hajtómű nemcsak szebb, hanem okosabb is, mint elődei. És ez nem csak marketingduma: a 12 sebességes rendszerhez teljesen új láncvonalat terveztek (55 mm), ami pontosabb váltást és jobb láncfutást eredményez.
Miért jó ez neked, hétvégi hegyi hős?
- Mert a láncod végre nem szisszen halkan, mint egy titokban szenvedő macska, hanem boldogan gördül.
- Jobb láncvonal = kevesebb kopás = több pénz marad sörre vagy energia zselére (a megfelelő rész aláhúzandó).
- Választhatsz 30, 32, 34, 36 vagy 38 fogas lánctányérokat – minden hegymászó és lejtőző megtalálja a számítását.
És persze: a hajtókar Hollowtech II üreges alumínium, brutálisan merev, mégis könnyű. A Shimano az alumínium mellett tette le a voksát, és ezt fejlesztik a végletekig a hajtóművek esetében. A karbont pedig meghagyják másnak.
Hajtóműből egyből kétfélét kapunk. Az XC használatra tervezett FC-M9200-t és az enduro-s M9220-at.
Az enduro-s verzió esetében a tengely falvastagsága 19,7%-al nagyobb, így növeli a tartósságot és a nagy ütések utáni túlélési képességet.

Hátsó váltó – A csendes zseni
Ha a hajtómű az izom, akkor a hátsó váltó a kard. Precíz, mint egy katana.
- Shimano Shadow ES dizájn. A váltó elég robosztusnak tűnik, mégis az elődökhöz képest laposabban simul a vázhoz, nem akad sziklába, fába, bokorba, mezei nyúl fülébe, túrázó nénikébe.
- Ha mégis megtörténik, akkor az ütés utáni helyreállító rendszer pillanatok alatt az eredeti pozícióba teszi a váltót.
- Láncfeszítő kuplung már nincs, de helyette egy új rendszert építettek be. Eredménye ugyanolyan láncfeszítés, de sokkal kevesebb karbantartás – ezentúl sem kell aggódni a „kerregő kazetta” koncert miatt.
- Ultra gyors váltás – A konkurencia csúcs termékéhez képest is. Ami számunkra talán a legnagyobb meglepetést hozta. Tele a Youtube Shorts az összehasonlító videókkal. Ha bringás tartalmakat is fogyasztasz, akkor jó eséllyel már láttál egy-két ilyen videót. Ez különbség annyi, mintha “Józsi” a szomszédból hirtelen versenybringássá változna.
- Akkumulátor védve lapul meg a külső hatásoktól egy apró fedél alatt.
12 fokozat, 51 fogas (!) legnagyobb lánckerék – hegyek? Kinek hegyek? Ez felmegy a Holdra is, ha Musk bácsi kicsit besegít.

Váltókar – Kattintás luxus kivitelben
Ha a hajtómű volt az izom, a váltó a kard, akkor a váltókar az agy, ami mindezt összeköti.
Talán az elektrifikáció legjogosabb ellenérve a sterilitás. Minden csak működik rendben, nincs szükség gépészkedésre. Ami persze versenyző szinten lehet jó, bár ott sem minden esetben, de a hobbi bringásoknak kell valami fűszer.
Mint például a mechanikus XTR esetében. Olyan jól sikerült ott az erővisszacsatolás a váltókarra, hogy szinte olyan érzés, mintha az ujjaddal nyomogatnád a láncot egyik fogaskerékről a másikra. Szinte az ujjadon érzed, ahogy átsiklik a lánc és nem csak hallod, illetve a combodban érzékeled.
A Shimano-nak sikerült összehozni azt, hogy az elektromos gomb is közel azt a váltásérzetet adja, mint a bowdenes társa.
Nem nagy varázslat. Igazából megmaradtak a rugók és kilincsek csak a rendszer végén egy mikrokapcsoló van és nem bowden. Remek ötlet, príma kivitelezés.
Az összes profi bringás ezt emeli ki a végignézett videókban.
Miért imádják még ezeket?
- Állítható helyzet: beállíthatod úgy, hogy ne törjön le a hüvelykujjad, mikor váltasz. A két vezérlő gombot két irányban: horizontálisan és szögében, az egész váltókart pedig vízszintesen és szögében szintén lehet állítani. Összesen 4 irányban állítható így a kar. Biztosan találsz olyan pozíciót, ahol legalább csak félig rossz.
- Dupla funkciós kar: szimpla és multi váltások, ahogy azt kell.
- Extra harmadik gomb, ami szabadon konfigurálható mondjuk az ebike rendszerhez vagy más funkcióhoz.
- E-Tube appban még több testre szabási lehetőség vár.
Több tengelyes állíthatóság
Szimpla és multi váltás
I-SPEC EV állíthatóság
Szimpla és dupla váltási mód választó

Fogaskoszorú – 10 foggal kezd, 51-gyel zár
HyperGlide+ a váltássegítő mechanizmus neve. A fene se érti már, hogy mit tudnak még tovább javítani ezen, de valahogy mégiscsak sikerül és egyre gyorsabb és gyorsabb lesz.
Átdolgozták a fogak profilját, hogy még nagy terhelés alatti váltáskor is megmaradjon a gyorsaság, simaság és ne is kopjon el ripsz-ropsz.
Mert, ha valamit, akkor a fogaskoszorút nem akarod sűrűn cserélgetni.
- Hatalmas, 10-51 fogas kazetta – amivel tényleg bárhová fel lehet menni. Még az anyós nyaralójába is, ami a hegy tetején van.
- Hyperglide+ technológia: simább váltás, akár terhelés alatt is. Magyarul: váltasz, tekered, eszed a szalámit – és nem kell közben leugrani a bringáról, hogy a láncot igazgasd.
- Súly? Pehelykönnyű, titán, alu és acél fogaskerekek, alumínium pók – a spórolt grammokból akár vihetsz is magaddal egy extra energia szeletet.
A 9-45 fogas kiosztás pedig a lejtőzés szerelmeseit fogja jól szolgálni. A 30-as fogakerékkel kombinálva majdnem 3cm-el lesz kisebb a hasmagasság.

Fékek – Állj meg, vagy bukj stílusosan!
Itt is nagyot lépett a Shimano. Bár már nem nagyon tudjuk hova…
A top kategóriás Shimano fékeket már csak így is nehezen tudták megközelíteni a konkurensek. Pár pont, hogy hogyan lehetett jobbá tenni az amúgy is tökéletest:
- Új fékkar dizájn, extra merev rögzítéssel, a kormányhoz közelebbi forgásponntal – kevesebb hajlás, több erő.
- 5 fokkal felfelé „hajlított” kar ergonómiailag kényelmesebb érzést ad függetlenül attól, hogy mennyire van már közel kar a kormányhoz.
- 2 vagy 4 dugattyús változat – attól függ mire használod
- Új féktárcsák ICE-TECH Freeza hűtéssel – hosszabb fékút mellett is hűvös marad, így a lejtő végén sem érzed úgy, hogy a fékbetét helyett szappanon csúszol.
A 4 dugattyús változat olyan, mint egy hajó horgonya – megállít, ha kell. Ha meg nem kell, legalább jól mutat a fotókon.
Összegzés – Kinek való az XTR M9200?
Őszintén? Nem annak, aki vasárnap reggel elteker a pékségbe.
Ez a szett azoknak készült:
- akik versenyeznek,
- akik a Mátra minden ösvényét ismerik,
- vagy akik szeretnék azt érezni, hogy bringájuk nem technikailag akadályozza, hanem segíti őket.
És persze azoknak, akik tudják: az XTR nem csak technika, hanem életérzés. Olyan, mint egy James Bond-óra: nem feltétlenül kell minden nap használnod a titkos funkciókat – de jó tudni, hogy ott vannak, ha kell.